Részeges csirke almamártással

A receptet Jonh von Sacchi-tól kaptam, aki hozzájárult ahhoz, hogy különleges receptjét a szakácskönyvemben közzé tegyem.

Hozzávalók: Csirkemell, só, egyéb fűszer, 1 közepes pasztinák.

A szószhoz: 7 dkg liszt, 5 dl tej, 10 dkg vaj, 1 dkg só, 1 db köze­pes főzőalma, 1.5 dl fehérbor.

A hús elkészítése: A megtisztított kiklopfolt csirkemelleket sózzuk, ízlés szerint fűszerezzük, majd egy megfelelően nagy edény­be tesszük, és felengedjük annyi tejjel, hogy maradéktalanul ellepje a húsokat. Az edényt lezárjuk, lefedjük és, egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap kevés zsiradékon (olaj, olívaolaj) hirtelen mindkét oldalát megpirítjuk a húsokat, éppen csak addig, hogy egy vékony réteg keletkezzen rajtuk, mely meggátolja a későbbi sütés-párolás során az értékes zsírok eltávozását. Tűzálló tálba fektetjük, és a meg­­maradt fűszeres páclével, vízzel a sütőben közepes (6-7-es foko­zaton) puhára pároljuk. Mikor teljesen megpuhult a hús, akkor a fóliát vagy tetőt levéve zsírjára sütjük.

A szósz elkészítése: A vajból és a lisztből világos rántást készí­tünk, s fehér habzásig forraljuk. Ekkor forró tejjel felengedjük, át­forraljuk. Gőz fölé tesszük az alapmártásunkat és hozzáadjuk a finomra vágott almát és folytonos keverés mellett a bort. Addig forraljuk, míg az alma megpuhul. Tálalásig gőz felett tartjuk.

Répa-chips készítése: A fehérrépát hámozóval meghámozzuk, megmossuk. Aztán a hámozóval tovahaladva vékony répa csíkokat készítünk. Fontos, hogy hideg vízben tároljuk kisütésig, ellenkező esetben a répa megbarnulhat. Tésztaszűrőn lecsepegtetjük és forró olajban rövid ideig sütjük.

Tálalás: A tányérra párolt rizst halmozunk (megtölthetünk egy la­pos poharat rizzsel és egy hirtelen mozdulattal átfordítva szép halmot kapunk a tányér közepén) a csirkét melléhelyezzük, és a szósszal gazdagon megöntözzük. Mellé répa-chips-szet halmozunk.

Petrezselyemmel díszítjük.

Jó étvágyat!

 

Forrás: Finta Kata - Süssünk-főzzünk ízesen

Nincsenek megjegyzések: