Dagadó kelkáposztával töltve

Hozzávalók: 80 dkg dagadó, 50 dkg kelkáposzta, 1 kis fej vörös­hagyma, 4 evőkanál olaj, 1 tojás, só, bors, majoránna, Piros arany krém.

Vásárláskor kérjük meg a hentest, hogy a húsdarabot vágja föl úgy, hogy tölteni lehessen. Ha ezt elmulasztottuk, akkor otthon kell felszúrni.

A húst kívül-belül jól megsózom, borsozom. A kelkáposztát meg­mosom, megtisztítom, a torzsáját és a vastag ereit kivágom, majd a leveleket keskeny csíkokra metélem.

A hagymát egy nagyobb lábasban két evőkanál olajon üvegesre párolom, a kelkáposztát beleforgatom, és borssal, majoránnával fűsze­rezem.

Kevés vizet öntök hozzá és fedő alatt puhára párolom.

Ezután lehúzom a tűzről, beleütök egy tojást (jobb, ha a fehérjét fölverve adom hozzá), kevés Piros arany krémmel ízesítem.

Lazán összekeverem, s beletöltöm a dagadóba, a nyílást össze­varrom vagy hústűkkel tűzöm össze.

A húst a forró maradékolajon átsütöm, majd egy kevés vizet alá­öntve, puhára párolom, végül a sütőben pirosra sütöm.

A sültet vágódeszkára helyezve, legalább tízperces várakozás után szeletelem.

Szalmaburgonyát és savanyúságot kínálok hozzá.

 

Forrás: Finta Kata - Süssünk-főzzünk ízesen

Nincsenek megjegyzések: