Tordai lacipecsenye

4 személyre: 4 vastag szelet (80 deka) bőrös malacborda, só, 1 kg fehér káposzta, 1 nagy csokor kapor, 1 nagy fej hagyma, 5 dkg húsos füstölt szalonna, 2 dl olaj, 2 kávéskanál pirospaprika, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl és 10 dkg liszt.

A bordákat kissé kiverjük, a bőrt éles késsel 1 cm-es távolságban bevagdossuk, fél órára besózzuk.

A káposzta torzsáját kivágjuk, ujjnyi széles csíkokra metéljük; a kaprot apróra, a hagymát finomra vágjuk. A szalonnát felkockázzuk, 2 evőkanál olajjal együtt zsírjára pirítjuk, megfonnyasztjuk benne a hagymát. Rádobjuk a kapor felét, a tűzről lehúzva elkeverjük a pirospaprikával és a káposztával, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, és fedő alatt, mérsékelt tűzön, saját levében puhára pároljuk. A tejfölben 2 evőkanál lisztet elkeverünk, a káposz­tára öntjük, jól összeforraljuk, végül megszórjuk a maradék kaporral; melegen tartjuk.

A maradék olajat felforrósítjuk. A maradék lisztet összekeverjük 1 ká­véskanál pirospaprikával, beleforgatjuk a malacbordákat, lerázzuk ró­luk a fölösleges lisztet, és az olajban, mindkét oldalukon pirosra sütjük.

Előmelegített tálra rendezzük, körberakjuk a káposztával és forrón tálaljuk. Külön tálkában további tejfölt kínálhatunk hozzá.

 

Forrás: Finta Kata - Süssünk-főzzünk ízesen

Nincsenek megjegyzések: